Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pontylazacok

1. Afrikai Nagypikkelyű Lazac: Az egyik legősibb halcsalád, nagyon népszerűek az akvaristák körében. Forma és színviláguk nagyon változatos. A legkedveltebb pontylazacok közé tartoznak a különféle neonhalak, tetrák.

Földük egyik legelterjettebb halcsaládja, megtalálhatók Közép-Amerikától egészen Dél-Amerikáig, valamint Afrika északi részétől egészen a Kongó vízgyűjtő területéig. Ez is jól mutatja, hogy a legősibb halak közé tartoznak, hiszen Dél-Amerika és Afrika valaha egy kontinens volt.

A legtöbb pontylazac csapatban érzi jól magát, hiszen a természetben is így élnek, és így is mutatnak a legjobban egy növényekkel dúsan beültetett akváriumban. A családhoz tartozásuk megállapítása nem túl nehéz, majdnem minden pontylazac hátúszója és farokúszója között található egy ún. zsírúszó. Ezt az úszót megtaláljuk a törpeszájú halaktól a vérengző ragadozó hírében álló piraja-ig, bár némelyiknek, pl. a Hasemania nana-nak nincsen ilyen megkülönböztető jele.

A pontylazacok szeretik a lágy, enyhén savanyú, huminsavtartalmú vizet, és a 22-25 °C közötti hőmérsékletet. Vizük legyen lehetőleg kristálytiszta, bomlástermékektől mentes és oxigéndús. Fő táplálékuk állati eredetű, de vannak kifejezetten húsevő és növényevő fajok is. A család számos tagja állandó félhomályban él az őserdők mélyén, ahol a fák lombjai nem eresztik át a napfényt.

Nagy akváriumban érzik jól magukat

Tenyésztés: Nagy,legalább 100 literes akváriumban ívatható. Az ikrák száma ezernél is több lehet.


arnoldichthys_spilopterus.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Amanda lazac:

 

  • Tudományos név : Alestes longipinnis
  • Magyar név: Amanda lazac, parázslazac
  • Csoport: Pontylazacok
  • Származás: Dél-Amerika, Brazília
  • Testhossz: 2,5 cm
  • Természetes élőhely: A Rio das Mortes folyóban
  • Viselkedés: Békés természetű csapathal, amely jól társítható hasonló békés halakkal.
  • Táplálkozás: Minden megfelelő méretű eleséget elfogad, ciklopsz, grindál és vágott tubifex szerepeljen az étlapon, de elfogadják a szétmorzsolt száraz tápokat is.
  • Szaporítás: Elég könnyű.
  • Medence: Minimum 40 literes
  • Halnépesség: 40 literre 6-8 hal
  • Dekoráció: Növényekkel sűrűn beültetett akvárium (törpe kardfüveket használhatunk), sötét talaj.
  • Hőmérséklet: 24-28°C
  • pH: 6-7,5
  • Keménység: <15 NK°
  • Várható életkor: 4-5 év

Megjegyzés: Az Amanda lazacot Amanda Bleher-ről nevezték el, aki nagy érdemeket szerzett Brazília faunájának, flórájának feltérképezésében. Színezete erősen hangulatfüggő, lehet világos piros és vörös. A has alatti úszó áttetsző, akárcsak a farokúszó vége. A hátúszón, amely mindig feszesen áll, egy fekete csík látható. A többi úszója gyengén vörös, még a kis zsírúszója is. A nőstények hasi oldala világosabb. A hímek színe mély rézvörös, míg a nőstények fakóbbak.

Tenyésztése egyszerű, megfelel egy 5 literes akvárium is, csupán a kikelt kis halak indítóeleségéről kell gondoskodni. A lágy, 3 NK° keménységű, 6 pH értékű és 25-26 °C hőmérsékletű vízben másnap vagy harmadnap ikráznak. Szabadon ikrázók, Ikráikat finomszálú növények levelei közé rakják, amelyek száma 30-60. Íkrázás után célszerű a tenyészállatokat kivenni. Az ikrák 24-30 óra múlva kelnek ki, és további 4 nap múlva úsznak el. A kishalakat papucsállattal etethetjük az első héten, utána jöhet a frissen kelt sórák. A tenyésztés nehézsége abból fakad, hogy rendkívül kis eleséggel nevelhetők a kezdeti időben. Egy hónapos korukra elérik az 5-7 mm hosszúságot.


hyphessobrycon_amandae3.jpg

 

 

 

 

 

 

Fejenálló lazac:

  • Tudományos név : Chilodus punctatus
  • Szinonímák: Chaenotropus punctatus, Citharinus chilodus
  • Magyar név: Fejenálló lazac
  • Csoport: Pontylazacok
  • Származás: Dél-Amerika északi része
  • Testhossz: 7-8 cm
  • Természetes élőhely: az Amazonas és az Orinoco folyók
  • Viselkedés: Igen békés, jól tartható minden apró hallal
  • Táplálkozás: Szája kicsi, ezért csak apró élő eleséget — melyet a talajon talál — fogyaszt.
  • Szaporítás: Elég könnyű.
  • Medence: Minimum 80 literes
  • Halnépesség: 80 literre 5-6 hal
  • Dekoráció: Szereti a lágy vizű, növénnyel dúsan betelepített, nem túl világos akváriumot.
  • Hőmérséklet: 24-28 °C
  • pH: 6-7
  • Keménység: 10 NK°
  • Várható életkor: 5-6 év

Megjegyzés: Nemcsak formája, szép pikkelyrajza feltűnő, de elsősorban testének „fejenállása", mely a talajhoz 70-80°-os szöget zár be, teszi érdekessé. Színe barnásszürke, nagy pikkelyein világosabb szegélyű sötét pontok. Ha jól érzi magát, testközépen a hátúszó magasságában lencsényi, sötét folt jelenik meg. Első importja már 1912-ben volt, de csak jóval a II. világháború után sikerült első ízben Európában, így hazákban is tenyészteni. Ívatását nagyobb, 25-30 literes akváriumban kíséreljük meg, melybe ikrázórácsot és arra jávamohát, de perlon műnövényt is helyezhetünk. Az ikrával telt nőstények rendszerint nagyobbak, gömbölyű hasúak, míg hímjeik kisebbek, karcsúbbak. Az így kiválasztott tenyészpárt 26-28 °C hőmérsékletű, igen lágy vízbe (2-3 nk°), melyet tőzegen keresztül filtráltunk, este helyezzük ki. 2-3 nap alatt megszokják új helyüket és a növények közé húzódva több száz, a kongólazacéhoz hasonló, megduzzadó ikrát raknak le.
A víz keménységétől és a hőmérséklettől függően 6-7 nap a kelési idejük. Az ivadék egy része azonban nem tudja átszakítani az ikraburkot, ezért ezt a tenyésztőnek kell áttépni. A kifejlődött lárvák, ha nem segítünk rajtuk, egy nap alatt befulladnak a burokba.
A kelés kezdésétől számított 12-14 óra után a még ki nem kelt ikrákat pipettával kiemeljük egy üvegtálba. Nagyító alatt két hegyes varrótűvel felszakítjuk a hurkot és a kishal azonnal szabadon ugrál, pár óra múlva úszik. A kikelt ivadék azonnal szülei fejen álló testhelyzetét veszi fel, és sokszor a függőlegesen is túl, szinte háton úszva fogyasztja finom planktoneleségét. Felnevelésük ezután már nem jelent különösebb gondot, de nem szabad elfelejtenünk, hogy igen kicsi a szájuk. Két hónapos korban már színesek, és minden fáradságért kárpótolják tenyésztőjüket.

 

chilodus_punctatus.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Áttetsző Pontylazac:

  • Tudományos név : Pristella riddlei
  • Szinonímák: Pristella maxillaris
  • Magyar név: Áttetsző pontylazac
  • Csoport: Pontylazacok
  • Származás: Dél-Amerika
  • Testhossz: 4-5 cm
  • Természetes élőhely: Az Amazonas vízgyűjtő területén.
  • Viselkedés: Minden társas medencében jól érzi magát, alkalmazkodik.
  • Táplálkozás: Szívesen fogyaszt minden élő és műeleséget
  • Szaporítás: Könnyű.
  • Medence: Minimum 30 literes
  • Halnépesség: 30 literre 4-5 hal
  • Dekoráció: Sötét aljzat, gyökerek, dús növényzet
  • Hőmérséklet: 23 -28°C
  • pH: 6-8
  • Keménység: 4-15 NK°
  • Várható életkor: 3-5 év

Megjegyzés:

Színe ezüstös, szinte áttetsző. Vállfoltja, hátúszójának rózsaszín színe nagyon tetszetőssé teszi. Az ivarok megkülönböztetése könnyű, a nőstények nagyobbak, teltebbek, mint az egyenes hasvonalú hímek. Széles körben elterjedt, mert könnyű tenyészteni. 8-10 literes akváriumban, középkemény 6-8 nk°-ú vízben, sokszor már másnap reggel leívík az esti órákban kihelyezett pár. A 26-28 °C-ú vízben, a finom szálú növényre rakott 400-500 ikra 24-26 óra alatt kel ki, és a népes család további 3-4 nap múlva elúszik. Finom eleséggel könnyen, veszteség nélkül fölnevelhetők. A hathetes ivadékok már a szülők színezetét mutatják.


pristella_riddlei.jpg
 
 
Barlangi Vaklazac:
  • Tudományos név : Astyanax mexicanus
  • Magyar név: Barlangi vaklazac
  • Csoport: Pontylazacok
  • Származás: Közép-Amerika; Mexikó
  • Testhossz: 6-8 cm
  • Természetes élőhely: San Luis, Potosí, Mexikó barlangjainak vizében él.
  • Viselkedés: Békés
  • Táplálkozás: Szívesen fogyasztanak minden élő haleleséget
  • Szaporítás: Közepesen nehéz.
  • Medence: Minimum 80 literes
  • Halnépesség: 80 literre 4-5 hal
  • Dekoráció: Kövek, sziklák, az akvárium aljára aprókavics
  • Hőmérséklet: 18-20°C
  • pH: 6-8
  • Keménység: 8-12 NK°
  • Várható életkor: 5-6 év

Megjegyzés: Először 1951-ben hozták Európába, és rövid idő múlva jól tarthatónak, tenyészthetőnek bizonyult akváriumban is. Teste halvány rózsaszínű, majdnem fehér, és mint neve is mutatja, teljesen vak. Tartása természetesen eltér a többi halétól. Ha medencéjüket természetszerűen akarjuk berendezni, úgy azt növény nélkül, szikladarabokkal, kaviccsal díszítjük. Úgy helyezzük el, hogy erős fénytől védve legyen. Ha este műfénnyel megvilágítjuk, ajánlatos a fényforrás és a halak közé kék színű celofán papírt helyezni vagy a fényforrást kékre festeni. A bőrükön levő érzőbimbók segítségével érzékelik az eleség vízbe kerülését, sőt annak helyét is. Ugyanígy, bámulatos ügyességgel kerülik ki az útjukba kerülő akadályokat. Szívesen fogyasztják az elpusztult vagy legyöngült halak húsát is, csapatosan támadva a nehezen úszó vagy mozdulatlan áldozatra. Nem annyira szépségük, mint inkább érdekességük biztosítja elterjedésüket.
Tenyésztésükhöz legalább 30-40 literes akvárium szükséges. Ajánlatos az akvárium aljára ikrázórácsot helyezni, mert ikrarablók. Mint tartóakváriumunkban, természetesen itt sincs növény. Az ivarok megkülönböztetése könnyű, mert a hímek sokkal karcsúbbak és kisebb testűek (1-2 cm-rel), mint az ikrával telt nőstények. Az ívás rendszerint a 3-4. nap, teljesen sötétben megy végbe. A hímek erősen hajtják nőstényeiket, majd öszszedörzsölve testüket, megjelennek az első ikrák. Több párzás után a nőstény remegő, vibráló mozgással egyedül is tovább ikrázik. Az így lerakott ikrák a többihez hasonlóan termékenyek lehetnek. Feltevések szerint vagy a hím által kibocsátott sperma él valószínűtlenül hosszú ideig, vagy a más halak szaporodásából ismert spermabehelyezés történik a nőstény tojócsövébe. Az ívás után, ha a tenyészállatokat eltávolítottuk, vegyük ki az ikrázórácsot, hogy az oxigéndús víz jobban áramolhasson az ikrákhoz. Ajánlatos oxidálószert csepegtetni a vízbe, mert a 18-20 °C hőmérsékletű vízben az ikrák a 3-4. nap kelnek ki. A kikelt ivadék az akvárium fenekén fekszik és a hatodik nap indul eleség után kutatni. Igen falánk. Az első héten planktont, a második héten nagyobb eleséget etetünk, a negyedik héten adhatunk már vágott Tubifexet is. Ügyelnünk kell, hogy vizük bomlásterméktől mentes maradjon, és erős fényt ne kapjon. A negyedik hónapban már ivarérettek

astyanax_mexicanus3.jpg

 

 

 

 

 

 

 


Citromlazac:

  • Tudományos név : Hyphessobrycon pulchripinnis
  • Magyar név: Citromlazac
  • Csoport: Pontylazacok
  • Származás: Dél-Amerika; Tocantin folyó (Brazília).
  • Testhossz: 4 cm
  • Természetes élőhely: Vízinövényekkel benőtt folyók.
  • Viselkedés: Társas, rajokban él, s a nyilt vizekben úszik.
  • Táplálkozás: Mindenevő
  • Szaporítás: Nehéz
  • Medence: Minimum 50 literes
  • Halnépesség: 50 literre 6 hal
  • Dekoráció: Sötét talaj, gyökerek, palalemezek. Elöl alacsony növények, pl. finom levelű amazóniai kardfű (Echindoris tenellus), hogy legyen elég hely az úszásra.
  • Hőmérséklet: 22-27°C
  • pH: 6,5-7.
  • Keménység: 4,5-7,3 NK°
  • Várható életkor: 5 év
Megjegyzés: A citromlazac jellemzője a részben vörös szivárványhártya. Sárga farok alatti úszóját fekete csík szegélyezi, a csík a hímnél erősebb, mint a nősténynél. Ha elég nagy, az akváriumban tarthatunk velük együtt még egy pillangó tarkasügért (Apistogramma ramirezi) és egy csíkos baltahasú lazac (Carnegiella strigata) párt is, s így a medence minden szintjét benépesítjük. A szűrés óránként a medence térfogatának két-háromszorosa legyen. Szaporításhoz tegyünk 2 hímet és 3 nőstényt egy 30 literes, jávai mohával (Vesicularia dubyana)kibélelt akváriumba. A víz legyen nagyon lágy (1-2 NK°). Sötétítsük el az akváriumot, mert az ikrák nem fejlődnek fényben. Kb. 2 nap alatt kikelnek, és 4 nappal később már szabadon úsznak. Infuzóriákkal etessük őket és fokozatosan adjunk újra fényt a medencébe.
hyphessobrycon_pulchripinnis2.jpg
 
 
Császárlazac:
  • Tudományos név : Nematobrycon palmeri
  • Magyar név: Császárlazac
  • Csoport: Pontylazacok
  • Származás: Dél-Amerika; San Juan folyó (Kolumbia).
  • Testhossz: 5-6 cm
  • Természetes élőhely: Gyenge sodrású vizek.
  • Viselkedés: Társas, rajokban él.
  • Táplálkozás: Mindenevő, kedveli a kis legyeket.
  • Szaporítás: Elég könnyű.
  • Medence: Minimum 150 literes
  • Halnépesség: 150 literre 8-10 hal
  • Dekoráció: Sok növény, lapos kövek, nyílt tér az úszáshoz.
  • Hőmérséklet: 24-26°C
  • pH: 6,7-7.
  • Keménység: 4-8,5 NK°
  • Várható életkor: 4-6 év
Megjegyzés: Ez az erőteljes pontylazac, egy kb. 8 halból álló rajban jól érzi magát egy közös akváriumban. Bizonyosodjon meg róla, hogy legalább 3 hím is van a rajban, nehogy a domináns hím csak egyetlen másik hímmel szemben bizonyítsa folyton a felsőbbrendűségét. A felnőtt hímeket az különbözteti meg a nősténytől, hogy farokúszójuk három sugara hosszabb, mint azoké. Szaporításkor a kiszemelt párt vegyük ki a csapatból s különítsük el egy 50 literes medencébe. Gondoskodjunk növénylevelekről, melyek majd védelmet nyújtanak az ikráknak s arról is, hogy a medence csak szórt fényt kapjon. Az ikrák lassan, egyenként potyognak ki a nőstényből. Utána azonnal ki kell venni a szülőket a medencéből. Az ikrák másfél nap múlva kikelnek, és 4 nap múlva úszni tudnak. Etessük sóféreglárvákkal őket.
nematobrycon_palmeri3.jpg
 
Díszes törpeszájú hal:
  • Tudományos név : Nannostomus beckfordi aripirangensis
  • Magyar név: Díszes törpeszájú hal
  • Csoport: Pontylazacok
  • Származás: Dél-Amerika
  • Testhossz: 5 cm
  • Természetes élőhely: az Amazonas vidéke, ahol az őserdő lassú folyású kis vizeiben találhatók.
  • Viselkedés: Békés, csapathal, nyugodtan tartható közös akváriumban. A hímek néha harcolnak, de nem bántják egymást.
  • Táplálkozás: Szívesen fogyasztanak minden apró, élő eleséget, planktonrákokat, szúnyogálcákat.
  • Szaporítás: Elég könnyű.
  • Medence: Minimum 40 literes
  • Halnépesség: 40 literre 4-5 hal
  • Dekoráció: Sötét aljzat, finom szálú növények.
  • Hőmérséklet: 22 -27°C
  • pH: 6-7,5
  • Keménység: 1-18 NK°
  • Várható életkor: 4-5 év

Megjegyzés: Akváriumainkban a legelterjedtebb képviselője a törpeszájú halaknak. Testük hengeres, karcsú, torpedószerű. Szájuktól a farokúszóig a testközépen egy sötét és egy arany csík fut végig, melyet a hátrészen barnásszürke, a halrészen ezüst határol. Az arany csík foltokban vörössel színeszett, az úszók úgyszintén. A hímek mellúszói világoskékkel szegettek. Az ivarok között nagyságkülönbség nincs, a nőstények teltebbek, mint a kicsit színesebb, egyenes halvonalú hímek. Tartásuk finom szálú növénnyel sűrűn telepített medencében, békés természetű kishalak társaságában ajánlott. A sűrű növényzet között sokszor hosszú ideig állnak örökké mozgó, vibráló úszóikkal, majd hirtelen lökésszerű úszással változtatják helyüket. Ívatásuk nem nehéz, ennek ellenére mégsem terjedtek el széles körben. rendszerint csak kisszámú családot sikerült fölnevelni. Vannak egyedek, melyek már ikrarakás közben, de többségük utána összeszedegeti a lerakott ikraszemeket. Így az egyébként kedvező igen lágy, 2-4 nk° keménységű és tőzegen filtrált vízben is csak kevés ivadék kel ki.
Ennek figyelembevételével kell berendezni ívatómedencéjüket. A műanyag ikravédő rács vagy a szétterített és üvegpálcikákkal leszorított műnövény egyaránt jó szolgálatot tesz. Egy-egy sűrű Nitella vagy jávai-mohabokrot helyezzünk el az 5-6 literes kis medencében. Az enyhén savanyú, tőzeggel szűrt, igen lágy, 26-28 °C-os vízben a nőstények már rendszerint másnap vagy harmadnap leikráznak. Ívás után a tenyészállatokat azonnal ki kell fogni. Az erős fénytől újságpapírral védett akváriumban az ivadék 30-32 óra alatt kel ki, és öt nap alatt elúszik. Mint apró pálcikák állnak és vadásznak a finom élő eleségre, mellyel könnyen nevelhetők. Száz ivadékból álló család már igen szép eredmény.

nannostomus_beckfordi_aripirangensis4.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Ezüstös Pontylazac:

Tartás: Keményebb növényekkel sűrűn beültetett akváriumban érzi jól magát.Társítható hasonló méretű halakkal.Tipikusan "alaphal" amely kezdő akvaristának ajánlható.

Etetés: Alapvetően mindenevő,de igényli a növényi táplálékot is.

Tenyésztés: Nagyon szapora,egy tenyészpár akár 800 ikrát is rakhat. A kishalak könnyen felnevelhetők.Első indítóeleségük a papucsállatka lehet.

Érdekesség: Tartása és tenyésztése teljesen problémátlan.

 

blogkepek-71397.jpg


 

Fekete Fantomlazac:

  • Tudományos név : Megalamphodus megalopterus
  • Magyar név: Fekete fantomlazac
  • Csoport: Pontylazacok
  • Származás: Dél-Amerika; Guaporé folyó (Brazília).
  • Testhossz: 4,5 cm
  • Természetes élőhely: Nyugodt, sekély vizek.
  • Viselkedés: Társas, rajokban él.
  • Táplálkozás: Mindenevő.
  • Szaporítás: Nehéz
  • Medence: Minimum 90 literes
  • Halnépesség: 90 literre 6-8 hal
  • Dekoráció: Tőzeggyökér, sűrű növényzet.
  • Hőmérséklet: 24-26°C
  • pH: 6-7,5.
  • Keménység: 3,3-4,2 NK°
  • Várható életkor: 3-5 év

Megjegyzés:

Ezt a békés pontylazacot az akvaristák különösen kedvelik. Nevét a színe és úszóinak tartása miatt kapta. A hímek könnyen felismerhetők, amikor körbe-körbe úszva szembeszállnak egymással, anélkül hogy sebesüléseket okoznának. A nőstények hátúszója kevésbé fejlett, mint a hímeké, a mellúszójuk viszont piros. Szaporításukhoz használjunk egy

süllőhínár (Myriophyllum)

szálakkal és

jávai mohával (Vesicularia dubyana)

bélelt 30 literes medencét. A víz kedvező paramétereit (a kicsit savas pH-jú lágy vizet) egy perlonnal felszerelt szűrő, granulált tőzeg és fele részben ozmózisos víz biztosítja. A hím a párzás pillanatában látványosan a nőstény oldalához simul, majd egy hirtelen kanyar közben a nőstény kibocsátja magából az ikrákat, melyek a növényekre hullnak s beléjük akadnak. Az ikrákat óvni kell a fénytől. 5 nappal az után, hogy kikeltek, az ivadékok úszni kezdenek. Ekkor már etethetjük infuzóriákkal őket.

 
megalamphodus_megalopterus2.jpg
 
Fekete Neonhal:
 
  • Tudományos név : Hyphessobrycon herbertaxelrodi
  • Magyar név: Fekete neonhal
  • Csoport: Pontylazacok
  • Származás: Dél-Amerika; Taquari folyó (Brazília).
  • Testhossz: 4 cm
  • Természetes élőhely: Nyugodt vizek.
  • Viselkedés: Társas. A vízfelszín közelében úszkál.
  • Táplálkozás: Mindenevő
  • Szaporítás: Viszonylag könnyű.
  • Medence: Minimum 50 literes
  • Halnépesség: 50 literre 5-6 hal
  • Dekoráció: Finom levelű növények, vulkanikus kövek és
    szabadon hagyott tér, ahol lehet úszni.
  • Hőmérséklet: 22-28°C
  • pH: 6,8-7,2.
  • Keménység: 5,6-6,7 NK°
  • Várható életkor: 3-5 év

Megjegyzés: A többi neonhalakkal ellentétben a fekete neonhal meglehetősen aktív. Könnyen együtt él más békés fajokkal, így pl. a törpe bölcsőszájú halakkal és a vízfenéken élőkkel, mint pl. afoltos páncélosharcsa (Corydoras palateus). A medence megfelelő szűrése óránként a medence térfogatának másfélszerese. A szaporításhoz különítsünk el egy kerekedő hasú nőstényt és egy aktív hímet egy 30 literes akváriumban. A talaj legyen csupasz és tiszta, csak egy kevés jávai mohát (Vesicularia dubyana) tegyünk a medencébe. Lágy és savas vizet kívánnak. Ne engedjünk sok fényt a szaporítómedencébe, és ne adjunk enni a halaknak, hogy minél kevesebb ürülék kerüljön a vízbe. Az ivadékok az ikrázás után 24 órával megjelennek és 3 nappal később már tudnak úszni. Ekkor már kaphatnak infuzóriát és sóféreglárvát, de csak kis adagokban. Három hét múlva lehet az ivadékokat a közös medencébe telepíteni.

hyphessobrycon_herbertaxelrodi.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fekete Tetra:

  • Magyar név: Fekete tetra
  • Csoport: Pontylazacok
  • Származás: Dél-Amerika; Bolívia, Brazília, Paraguay
  • Testhossz: 6 cm
  • Természetes élőhely: Gyenge sodrású folyók, állóvizek.
  • Viselkedés: Társas, rajban él.
  • Táplálkozás: Ragadozó, kedveli az élő zsákmányt.
  • Szaporítás: Elég könnyű.
  • Medence: Minimum 120 literes
  • Halnépesség: 120 literre 8-10 hal
  • Dekoráció: Sok növény és gyökerek
  • Hőmérséklet: 26-28°C
  • pH: 5-5,75
  • Keménység: <8,4 NK°
  • Várható életkor: 3-5 év

Megjegyzés: A hímek kisebbek, hátúszójuk megnyúlt és farokúszójuk nagyobb, mint a nőstényeké. Közös akváriumba ne tartsunk együtt a fekete tetrákat olyan halakkal, melyeknek hosszú úszóik vannak, mert esetleg megharapdálhatják azokat. Inkább más pontylazac-féléket válasszunk melléjük, pl.vörös-neont (Paracheidon axelrodi) vagy ciklámenlazacot (Hyphessobrycon callistus), melyek szintén csapatban élnek. A sötét talaj biztonságérzetet ad a halaknak és kiemeli a magukat kellető, parádézó hímek szépségét, amikor fickándozva köröznek a nőstények körül. Az eredményes szaporítás érdekében használjunk mellékakváriumot. Az ívás nyílt vízben történik. Utána ki kell a szülőket venni a medencéből, mert különben megehetik az ikrákat. Az utódok kb. 36 óra múlva kikelnek. Sóféreglárvákkal, kerekesférgekkel etessük őket.

gymnocorymbus_ternetzi.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

Ferdénálló (vagy Lovacska) Lazac:

  • Tudományos név : Nannobrycon eques
  • Magyar név: Ferdén álló lazac, Lovacskalazac
  • Csoport: Pontylazacok
  • Származás: Dél-Amerika; Brazília, Guyana.
  • Testhossz: 6 cm
  • Természetes élőhely: Lassú folyású vizek.
  • Viselkedés: Társas, de félénk.
  • Táplálkozás: Elfogadja a szárított eledelt, de kedveli az élő zsákmányt (szúnyoglárva, vízibolha).
  • Szaporítás: Elég könnyű
  • Medence: Minimum 50 literes
  • Halnépesség: 50 literre 5-6 hal
  • Dekoráció: Sötét talaj, sűrű növényzet, beleértve a vízfelszínen úszó, lebegő növényeket is.
  • Hőmérséklet: 25-28 °C
  • pH: 5,5-7
  • Keménység: 2,8-8,4NK°
  • Várható életkor: 4-5 év

Megjegyzés:

Ezek a félénk, kis termetű halak csak olyan fajokkal tudnak együtt élni, melyek nyugodtak és nem zavarják őket, vagy különleges - specifikus - akváriumban kell tartani őket. Keveset úsznak, szívesebben lebegnek 45 fokos ferde tartásban, s mindegyik példány néhány centiméternyire a szomszédjától. A hímek még a nőstényeknél is törékenyebbek, a farok alatti úszójuk pirosabb és fehér szegélye markánsabb, mint azoké. Szaporításhoz különítsünk el egy párt egy 30 literes gyengén megvilágított medencébe, melybe előzőleg műanyag rácsot,

jávai mohát (Vesicularia dubyana)

helyeztünk, hogy legyen, ami megóvja az ikrákat a szülők falánkságától. Az ívás idejére emeljük 30 °C-ra a víz hőmérsékletét. Megtermékenyítés után a szülőket ki kell venni a medencéből. Az ivadékok 24-30 óra elteltével kelnek ki és további 5 nap múlva elúsznak. Ekkor megkezdhetjük táplálásukat rotatóriával, sórákkal és poreleséggel.

nannobrycon_eques3.jpg
 

 

 
Ferdénúszó Pontylazac:
 
Tartás: Vegyes akváriumokba ajánlott,jól társítható ,békés csapathal.Problémamentesen tartható,ha vize bomlástermékektől mentes.Ehhez sok növény és rendszeres vízcsere szükséges.
Etetés:Elsősorban jó minőségű száraz tápokkal vagy élő eleségekkel etessük.
Tenyésztés:Nagyon produktív,akár ezer ikrát is rakhat egy nőstény. Az ivadék pici,apró élő eleséggel (poreleség papucsállatka)indítható.
Érdekesség:Nevét onnan kapta,hogy a vízszinteshez képest ferdén (kb.30 fokos szögben) úszik.Ez  az úszásmód és jellegzetes mintája látványos egy díszakváriumban.
thayeria_boehlkei.jpg
 
 
Gyémánt lazac:

  • Tudományos név : Moenkhausia pittieri
  • Magyar név: Gyémántlazac
  • Csoport: Pontylazacok
  • Származás: Dél-Amerika
  • Testhossz: 5-6 cm
  • Természetes élőhely: Valencia-tó Venezuelában és a környező folyók.
  • Viselkedés: Békés, csapathal
  • Táplálkozás: Mindenevő, szívesen fogyaszt minden élő eleséget.
  • Szaporítás: Nehéz.
  • Medence: Minimum 60 literes
  • Halnépesség: 60 literre 5-6 hal
  • Dekoráció: Dús növényzet, gyökerek
  • Hőmérséklet: 22 -26°C
  • pH: 5,5-8,5
  • Keménység: 5-12 NK°
  • Várható életkor: 3-5 év

Megjegyzés: Bár tenyésztése nem nehéz, és már 1933-ban importálták Venezuelából, mégsem terjedt el széles körben. Ezt azzal magyarázhatjuk, hogy színei nem feltűnőek. Teste szürkés-sárgás ezüst, melyen a pikkelyek gyémántosan, flitteresen csillognak. Tartása nem jelent különösebb problémát, mert mint az Amazonas vidékének többi lakója, szereti a lágyabb vizű, 24-26 °C hőmérsékletű, esetleg enyhén tőzeges vizet, a dús növényzetű akváriumot. Az ivarok megkülönböztetése könnyű. Ez az 5 cm-re megnövő, magas testfelépítésű halacska a Hyphessobrycon ornatus, a rózsalazac hímjéhez hasonlóan hosszú, megnyúlt hátúszót növeszt. A nőstények hátúszója kisebb, lekerekített. Tenyésztéséhez csak fiatal állatokat párosítsunk.
Az ívatáshoz 8-10 literes akváriumot rendezzünk be. Az akvárium vize 4-6 nk° keménységű és enyhén tőzeggel savanyított, 6,5-6,8 pH kémhatású legyen. Ívatómedencéjüket általában csak több nap után szokják meg, és a 26-28 °C hőmérsékletű vízben rendszerint a reggeli órákban ívnak. A finom szálú, élő növényre, melyet kaviccsal rögzítettünk a talajhoz, csak kevés ikraszem tapad; többségük a talajra hull. Műnövényt ne használjunk, mert magas testfelépítésük következtében könnyen fennakadnak. Ikrázás után a szülőket távolítsuk el, mert 24 óra után már kikel az ivadék.
200-300 felnevelt gyémántlazac, mint tenyészeredmény, nem ritkaság, ha elegendő naupliuseleséget tudunk számukra juttatni. Igen gyorsan fejlődnek, és hamar nagyobb, úsztató, nevelő medencébe kell áthelyeznünk őket.

moenkhausia_pittieri2.jpg


 

 

 

 

 

 


Gyümölcsevő Pirája:

  • Tudományos név : Colossoma macropomum
  • Szinonímák: Colossoma nigripinnis, C. oculus, Myletes nigripinnis, M. oculus, Piaractus nigripinnis
  • Magyar név: Gyümölcsevő pirája, Fekete úszójú paku
  • Csoport: Pontylazacok
  • Származás: Dél-Amerika, Brazília
  • Testhossz: 60 cm fölött
  • Természetes élőhely: A fiatal halak az Amazonas ún. fekete vizeiben, vagy elárasztott területein, míg az öregebb halak inkább a nyílt vízben élnek.
  • Viselkedés: Társas, rajban él.
  • Táplálkozás: Alapvetően növényevő, jól tartható különféle gyümölcsökkel, de szinte mindent megeszik.
  • Szaporítás: Nagy medencében esetenként sikeres lehet a tenyésztés.
  • Medence: Minimum 500 literes
  • Halnépesség: 500 literre 2-3 hal
  • Dekoráció: Ágak, gyökerek, elég nagy szabad tér az úszáshoz.
  • Hőmérséklet: 22-28°C
  • pH: 6,5-7
  • Keménység: <20 NK°
  • Várható életkor: 15-20 év

Megjegyzés: A gyümölcsevő pirája testfformája a pirájáéhoz hasonlít, de sokkal nagyobbra nő és az aló állkapocs nem áll úgy ki, mint a pirájáé, ezenkívül teste magasabb, hosszúkás, oldalról lapított. Szemei nagyok, és a háta erősen ívelt. Testének alapszíne fekete, vagy sötétszürke és a középső részén foltokkal tarkított. Úszói fekete színűek és a mellúszók kicsik. Nagyon gyorsan nőnek, ezért az akváriumukat hamar kinőhetik! Érdemes több 1000 literes medencében tartani őket. Hosszú életű hal gyakran él 20 évnél tovább, természetesen ez függ a tartási körülményektől is. Természetes élőhelyén a fiatal egyedek nagy csapatokban úsznak, de idősebb korukra inkább magányosan élnek. Hasonló méretű, nem túl agresszív halakkal jól tartható. Ijedős hal, ha megijed gyakran nekiúszik az akvárium üvegének, vagy a dekorációnak, amit tönkre is tehet. A hímeknél a hátúszó hegyesebb, míg a nőstényeknél inkább lekerekített. Természetes élőhelyén húsáért tenyésztik!


colossoma_macropomum.jpg
 
 
Ibolyalazac:
  • Tudományos név : Boehlkea fredcochui
  • Szinonímák: Microbrycon cochui
  • Magyar név: Ibolyalazac, Kék pontylazac
  • Csoport:Pontylazacok
  • Származás: Dél-Amerika, Peru, Kolumbia
  • Testhossz: 5 cm
  • Természetes élőhely: Az Amazonas perui folyása.
  • Viselkedés: Látványos csapathal, ideális lakója egy dél-amerikai biotóp akváriumnak.
  • Táplálkozás: Mindenevő, etethető közepes méretű élő és fagyasztott eleséggel, de száraz tápokkal is tarthatók.
  • Szaporítás: Nagyon nehéz
  • Medence: Minimum 120 literes
  • Halnépesség: 120 literre 6-8 hal
  • Dekoráció: Aljzatnak használjunk sötét talajt. Szereti a félárnyékot, ezért telepítsünk a víz felszínén úszó növényeket. Méretéhez képest nagy akváriumot igényel.
  • Hőmérséklet: 22-26°C
  • pH: 6-7
  • Keménység: <15 NK°
  • Várható életkor: 3-4 év

Megjegyzés: Teste hosszúkás, oldalról lapított, farokúszója villás. Háta sötét zöld, vagy olívazöld, míg az oldala kékes-zöldes és egy széles kék csík fut végig a kopoltyútól egészen a farokúszóig. A hasi rész világoskék. A szem íriszének felső része világos narancssárga. Úszói színtelenek. Az ibolyalazac nagyon aktív csapathal, legalább 6 halat tartsunk egy nagyobb medencében. Más halak úszóit megcsípkedheti, főleg etetéskor, ezért nem ajánlatos hosszú úszójú halakkal tartani. Túl zsúfolt akváriumban agresszívvé válhat. Szállításkor figyeljünk arra, hogy nagyon érzékeny az oxigénhiányra. Ugrálós, ezért akváriumát takarni kell. A nőstények teltebbek a hímeknél és kevésbé színesek.

Tenyésztése nagyon nehéz, alapvetően a pontylazacoknál ismert módon, lágy vízben történik. A nőstény az ikrákat széles levelű vízinövények leveleinek a fonákjára helyezi. A tenyészpárt ikrázás után távolítsuk el, mert ikrafalók. Az ikrák csak lágy vízben kelnek ki és a kikelt halak nagyon aprók.

boehlkea_fredcochui2.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

Izzófényű pontylazac:

  • Tudományos név : Hemigrammus erythrozonus
  • Szinonímák: Hemigrammus gracilis
  • Magyar név: Izzófényű pontylazac
  • Csoport: Pontylazacok
  • Származás: Dél-Amerika,Guayanában
  • Testhossz: 4-4,5 cm
  • Természetes élőhely: Az Essequibo folyó vízgyűjtő területe.
  • Viselkedés: Békés, társas akváriumban hasonló halakkal jól tartható.
  • Táplálkozás: Táplálékban nem válogatós, de a legszívesebben apró élő eleséget fogyaszt.
  • Szaporítás: Elég könnyű.
  • Medence: Minimum 40 literes
  • Halnépesség: 40 literre 6-8 hal
  • Dekoráció: Sűrűn telepítet növényzetű akvárium, sötét talaj
  • Hőmérséklet: 22 -28°C
  • pH: 6-7,5
  • Keménység: 6-15 NK°
  • Várható életkor: 4-5 év

Megjegyzés: 1938-ban Brit Guayanában találták ezt az igen szép halacskát. Testformája emlékeztet a neonhalra, és vele vagy más kis testű halakkal társas medencében jól tartható. Hátrésze szürkés, ezüst hasrészét izzó, vörös csík választja el, mely a szájtól a kopoltyúfedőn keresztül a faroktőig húzódik, a farokrész felé egyre erőteljesebben, intenzívebben.
3-4 literes akváriumban is könnyen ívik. Az ikrával telt nőstényektől a karcsú, kisebb testű hímek könnyen megkülönböztethetők. A kis akváriumot töltsük fel lágy vízzel, melynek keménységi értéke az 5 nk° alatt marad, és tőzegen átszűrve enyhén savanyú. Az este kihelyezett, 25-27 °C-os vízben tartott tenyészpár a legytöbbször másnap ívik. A nőstény a finom szálú élő vagy műnövényre rakja az ikrát, de ívik növény nélkül is. Az ívatómedencét az erős fénytől részleges takarással árnyékolnunk kell, de a fedőüveg is jól zárjon, mert a hímek erősen hajtják ikrázás közben nőstényeiket, és a medence sarkainál könnyen kiugorhatnak. Egy jó ívás 200-300 ivadékot is eredményezhet. Ikrarakás után a tenyészállatokat eltávolítjuk, mint a halcsalád többi tagjánál. Az üvegcsepphez hasonló lárvák 24-30 óra alatt kelnek ki és fény hatására erősen vergődnek. Az ötödik nap elúszó ivadék planktoneleséggel jól nevelhető, és gyorsan fejlődik.

hemigrammus_erythrozonus.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Királylazac:

  • Tudományos név : Inpaichthys kerri
  • Magyar név: Kéklazac, királylazac
  • Csoport:Pontylazacok
  • Származás: Dél-Amerika
  • Testhossz: Hím: 4 cm, nőstény: 3 cm
  • Természetes élőhely: a Rio Aripuana folyó és a Rio Madeira mellékfolyói.
  • Viselkedés: Békés, kis csapatban érzi jól magát, ne tartsuk olyan agresszív halakkal, amik megcsípkedhetik az úszóját.
  • Táplálkozás: Mindenevő, szívesen fogyasztanak minden élő eleséget.
  • Szaporítás: Elég nehéz.
  • Medence: Minimum 30 literes
  • Halnépesség: 30 literre 4-5 hal
  • Dekoráció: Szereti a sötétebb akváriumot, ezért használjunk úszó növényeket a fény tompítására, és sötét színű aljzatot.
  • Hőmérséklet: 24 -28°C
  • pH: 6,5-7,5
  • Keménység: 4-15 NK°
  • Várható életkor: 4-5 év

Megjegyzés: A császárlazachozhasonló, de kisebb testű új hal. A hím hátrésze világítókék, és ez a kék a lazacfélék kis zsírúszójára is áthúzódott. A testközépen sötét csík fut végig, hasi része világos ezüstkék. A nőstény kevésbé színes, de a zsírúszója élénkvörös. Az ivarok megkülönböztetése így igen könnyű. Megtalálását 1977-ben a Rio Aripuana (Amazónia) megjelölésével adják meg a szakkönyvek. Az ikráztatórács nem zavarja őket, és ha az előkészített víz, hőmérséklet megfelelő, a kihelyezett halak még aznap legtöbbször leikráznak. Ívás alatt az ikrákat nem bántják, a hímek udvarlása igen intenzív. Az ikrákból, melyek sárgásan áttetszők, 24 óra után kelnek ki a lárvák, és 4 nap múlva úsznak szabadon eleséget keresni.
Minden naupliust, így természetesen a frissen kelt sórákot is szívesen fogyasztják. Az ivadékok száma 100-150, egy-egy sikeres ikrázásnál. Fejlődésük igen gyors, ezért ha lehet, más ivadékoktól külön neveljük őket. Hamar, hat hónap alatt — ha megfelelő a táplálásuk — elérik a három-négy centiméteres fejlettséget.

inpaichthys_kerri.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

Kis Rablólazac:

Tartás:Társas akváriumba való,de csak nagyobb méretű halakkal társítsuk.A növényeket nem bántja,de szereti a búvóhelyeket.Tegyünk akváriumban tőzegmulmot.
Etetés:Lehetőleg élő eleséggel etessük,vízibolhával és szúnyoglárvával,esetleg kis halakkal.
Tenyésztés:Barlangba,csőbe ikrázik,az ivadékok száma kevés.
crenuchus_spilurus.jpg
 

Kolumbiai lazac:
  • Tudományos név : Hyphessobrycon columbianus
  • Magyar név: Kolumbia lazac
  • Csoport: Pontylazacok
  • Származás: Dél-Amerika, Kolumbia
  • Testhossz: 5-7 cm
  • Természetes élőhely: A Rio Acanti, Kolumbia atlanti-óceáni partvidéke
  • Viselkedés: Békés csapathal, amely könnyen tartható vegyes akváriumban, s jól társítható más, hasonló viselkedésű pontylazacokkal.
  • Táplálkozás: Mindenevő, élő és fagyasztott eleségekkel jól tartható.
  • Szaporítás: Elég könnyű
  • Medence: Minimum 80 literes
  • Halnépesség: 80 literre 6-8 hal
  • Dekoráció: Sűrű növényzet, gyökerek, elég nagy szabad tér az úszáshoz. Aljzatnak használhatunk folyami homokot.
  • Hőmérséklet: 24-26°C
  • pH: 6-7
  • Keménység: <15 NK°
  • Várható életkor: 3-5 év

Megjegyzés: A kolumbia lazac teste ezüstös szürkés színű, a testén végighúzódó középvonal felett pedig kékes árnyalatú. Úszói narancssárgák, de ez fakulhat, amikor a hal pihen. Kis csapatban érdemes tartani, ami 6-8 egyedből álljon, mert egyesével félénkek és visszahúzódóak lesznek. A növények friss hajtásait megcsípkedi. Élő eleség etetésével (pl. ciklopsz) színei intenzívebbek lesznek.

Tenyésztéséhez kicsit lágyabb (8 NK°), tőzegen átszűrt vízre van szükség. A nemek megkülönböztetése kicsit nehézkes, de a nőstények teltebbek és a hímek hátúszói kicsit hosszabbak. Az egészséges halak gyakran ívnak, akár a társas akváriumba is, és ha a kikelő kishalaknak van elég búvóhelye, akár még túl is élhetnek. Ha nagyobb mennyiségű ivadékot szeretnénk felnevelni, használjunk inkább külön ívatómedencét, ikraráccsal. Ívathatjuk csoportosan és párban is. Ha párban kívánjuk őket szaporítani, akkor célszerű külön tartani a hímeket a nőstényektől, és mindig a legszebb hímet és a legjobban ikrával telt nőstényt kiválasztani. Az este kihelyezett tenyészpár általában másnap hajnalban le is ívik. A nőstények - kondíciójuktól függően - 100-400 ikrát raknak. Az ikrák 24-36 óra múlva kelnek ki és további 3-4 nap múlva úszik el. Az ikrák érzékenyek az erős fényre, ezért ne világítsuk akváriumukat. A kishalak kb. 2 cm-es méretükben mutatják először a szülők színezetét.


hyphessobrycon_columbianus.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kongólazac:

  • Tudományos név : Phenacogrammus interruptus
  • Magyar név: Kongó lazac
  • Csoport: Pontylazacok
  • Származás: Afrika; Kongó
  • Testhossz: 6-9 cm
  • Természetes élőhely: A Kongó folyó medre.
  • Viselkedés: Társas, rajokban él.
  • Táplálkozás: Mindenevő
  • Szaporítás: Elég könnyű
  • Medence: Minimum 200 literes
  • Halnépesség: 200 literre 5-6 hal
  • Dekoráció: Sötét talaj, gyökerek, növények és szabad tér az úszásra.
  • Hőmérséklet: 24-27 °C
  • pH: 6,2-7,2
  • Keménység: 4,5
  •